Több helyen fizethetünk majd elektronikusan és olcsóbbá válik az ügyintézés
2020. november 24. 17:13
A pénzügyek intézését könnyítő lépésekről döntött a gazdaságvédelmi operatív törzs. Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint hat pontot fogadtak el, amelyek mindegyike gyorsabbá és olcsóbbá teszi az ügyintézést.
2020. november 24. 17:13
p
0
0
16
Mentés
A pénzügyek intézését könnyítő lépésekről döntött a gazdaságvédelmi operatív törzs a Pénzügyminisztérium és a Bankszövetség javaslatai alapján. Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint hat pontot fogadtak el, amelyek mindegyike gyorsabbá és olcsóbbá teszi az ügyintézést – írja a Kormany.hu.
ezentúl ott ahol elektronikus pénztárgép működik, lehetőség lesz az elektronikus fizetésre is.
Mint írják, „ez további 50-60 ezer új helyet jelent és több tízmilliárd forinttal csökkenti a készpénzhasználatot”.
Akár évi kétmillióval is csökkenhet a személyes ügyintézések száma
„Az elektronikus banki ügyintézés kiterjesztésével
a lakosságnak és a vállalkozásoknak is egyszerűbb lesz a pénzügyek intézése”
– írja a kormányzati portál. Hozzáteszik: a földhivatalokra ugyanez vonatkozik, az elektronikusan benyújtható iratokkal évente 130 ezer ügyben egyszerűsödik az eljárás, például ingatlanszerzés, vagy hitelfelvétel esetén.
Olcsóbbá válik az ingatlanügyintézés is
A Kormany.hu tájékoztatása szerint széles körben díjmentessé válik az ingatlanok értékbecslése is, amit a számítások szerint az ügyek egyharmadában egy új adatbázis alapján végeznek el majd a bankok. Mint írják: „ez ügyfelenként 30-50 ezer forint megtakarítást jelenthet”.
A közjegyzői muka is felgyorsul
„A közjegyzői munkát is felgyorsítjuk és egyszerűsítjük, ami évi 60-70 ezer ügyfélnek jelent majd több tízezer forint megtakarítást” – olvasható a kormányzati portálon, mint írják továbbá: „bevezetjük a digitális dokumentumkezelést, ami nagyobb biztonságot nyújt a 6,5 millió bankszámlával rendelkező embernek”.
Fotó: Facebook
A címlapkép csupán illusztráció. Fotó: MTI/Kovács Tamás
A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.
Mennyivel adna többet a Tisza-kormány a fővárosnak? Hogyan csoportosítaná ennek érdekében az ország költségvetését? Milyen hatásköröket kapna vissza a főváros?
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 16 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Nincs kép így még nagyobb kontroll lesz . "Mindent is" tudnak majd rólunk !
Ennek a költségeit majd fizeti a vevő és az eladó is.
Egy újabb rejtett "adó" .